Végre, május 12-én, csütörtökön kaptam nagy nehezen egy szabadnapot. Elég komplikált a dolog, ugyanis kedvenc tunézia team leaderünk, Hicham még most sem tud semmit a showról, és nem hajlandó nekünk segíteni, nincs jelmezünk, dekorációnk, semmi... Ha így folytatódik nekünk kell megvarrni az egészet, hihetetlen, hogy ilyen egyszerű dolglokat nem tudnak megszervezni itt.
Lett kulcsunk a házhoz, mindenkinek saját kulcsa, húsz teljes napig küzdöttünk érte, de itt mindenki annyira elfoglalt, hogy soha nem ér rá senki semmire. Főleg a team leaderünk elfoglalt, szerintem egész nap sorozatokat néz otthon. Néha megjelenik, főleg, ha közeleg a kajaidő, és miután evett, lelép egy nagy tányérnyi kajával, amit elegánsan a mocskos autója első ülése alá tesz, viszi haza az asszonynak a kosztot, biztosan rosszul főz... Aztán a tányér tartalmának a fele gusztusosan szétterül a kocsi padlóján, remélem, hogy azt a macska eszi meg, és nem a kedves neje...
Ez még a kisebbik probléma, mert nem én eszem meg, de kitűnő illusztráció arra, hogy bemutassuk Hichamet és csodálatos személyiségét. Nem nagyon hajlandó kommunikálni velünk, gondolom megalázónak tartja, hogy a pórnéppel cseverésszen, így aztán amikor csak teheti, a hotel managerének a s... talpát nyalja, gondolom az időjárásról beszélgetnek...
És akkor itt van szerencsétlen csapatunk, aki próbál dolgozni, de meggátolnak minket ebben. Mindenki hulla fáradt, mert az ebédszünetekben is próbálunk, de én már látom előre, hogy egy szemét az egész, de nem miattunk, hanem a szervezetlenség miatt. Az idióta tunéziaija azt akarta, hogy csütörtökön legyen a cabaret, igaz még kész sem vagyunk, meg jelmezünk sincs, de azon paráztatott, hogy a szabadnapomon este jöjjek be a showra... Én meg mondtam neki, hogy a jövőben ez nem lehet így, nekem egész szabadnap kell, nem érem be két féllel. Aztán kitalálta, hogy akkor mégsem kell bejönnöm, így ma este Karaoke Night volt.
Tegnap jót buliztunk a vendégekkel, imádnak a gyerekek, lebirkóztak a földre. Tegnap egyébként Magic Show volt megint, a bűvész csinált velem is egy trükköt, leültem egy székre, és olyan volt, mintha valami sokkolóval érintett volna meg, de még most sem tudom mi volt az, jó nagyot visítottam, a kölkök meg persze örültek. Mondta, hogy Paralimniben van valami kis állatkert, és ha arra járok a szabadnapomon, majd megtanít egy pár trükköt. Valószínűleg, hogy nem ezt fogom elsőre kihasználni :-)
Így hát ma volt az első szabadnapom. Ennek örömére este már nem volt kedvem a többiekkel itthon maradni, és gondoltam szétnézek a környéken. Mármint a faluban. De túl sok energiám volt még hajnal fél kettőkor, reméltem, hogy Martina, a svéd animátor ott lesz a Knight’s Pubban, de sajnos semmi ismerőssel nem találkoztam. Vagyis eggyel, Dimitrissel, a OneStop főfőfőnökével. Úgy csináltam, mintha csak nézelődnék, bementem a török kebabosba, persze Dimitris egyből észrevett, és kérdezte mi újság a Golden Coastban. Elkezdtem panaszkodni drága egyetlen tunéziainkra, sokat sejtetően bólogatott, de azt mondta, hogy nagyon nehéz csoportvezetőt találni, és nincs arra lehetőségük, hogy minden hotelt ellenőrizzenek minden szempontból, plusz hasonló bullshitek... Azt is mondta, hogy a team leader azt is megteheti, hogy egy nap csak két órát dolgozik, ha minden rendben, akkor oké. Szóval kár volt a gőzért, Hichamet szerintem nem fogják kivágni innen, hiába panaszkodott rá eddig minden animátor, az évekkel ezelőttiek is. Egyszerűen lesz*r mindent, és ők ezt elfogadják. Mi meg dolgozhatunk magunknak. Szép... Emiatt már teljesen ki vagyunk készülve, mindenért könyörögni kell.
Tehát hajnal fél kettő és én a kihalt faluban csekkolgattam azt a három kocsmát, ami van. Aztán elindultam nyugat felé, csak mentem és mentem, letértem az útról, kerteken át, egyedül az éjszakában, aztán találtam egy kivilágított gyalogutat, és mentem végig, végig, fél órán keresztül, mire egyre több hotel lett egy kupacban, és megérkeztem Protarasra... Ez aztán az igazi tökéletes elzártság, fél órát kell menetelni, hogy emberekkel találkozz....
És akkor végre megpillantottam a Greenery Pubot, ahonnan az első bejegyzéseket írtam. Hajnal negyed három, és tömve emberekkel... Gondoltam bemegyek, és ki az első ember, akibe belebotlok? A szlovák fickó, Eddie, Judit exbarátja. Elkezdtünk sörözni, és megismertem pár embert. Aztán megjött az Ayia Napás busz és egy csomóan leszálltak, köztük Miro is, a bolgár gyerek, akit senki sem csípett. Meg az angol Richie, és még hasonló elvetemült arcok. Három után bezártak és lementünk a Boogies-ba, ami egy bulihely, füstös-büdös R&B. De legalább volt társaság, igaz hajnal négykor már nem voltak sokan, meg indulnom is kellett, hogy hazaérjek. Aztán visszafelé eltévedtem, mert nem ugyanazon az útvonalon jöttem, és a villák között kóboroltam csiga alakzatban, de a végén megtaláltam a helyes utat. Amikor hazaértem leültem a teraszra és megittam az utolsó sörömet, cigiztem és a kedvenc számaimat hallgattam, és úgy éreztem, hogy én vagyok a legmagányosabb ember a világon. Meg arra, hogy hiányoznak a többiek, és igaz, hogy Pesten elegem volt már a sok emberből, de az is rossz, ha nincs....
Reggel hatkor már ágyban voltam, és alig bírtam fölkelni, a legrosszabb pedig az volt, hogy mennem kellett próbálni ebéd után. Elpróbáltuk a táncokat, aztán felhívtam Thibault-t, a francia wrap srácot, hogy mikor tud kivinni Ayia Napára kocsival. Azt mondta, hogy csak öt után, ezért átmentem az öböl másik oldalára, ahol letelepedtem kettő román és egy bolgár srác mellé, akik a Windmills-ben dolgoznak és konyhás fiúként másfélszer többet keresnek, mert nem a hülye OneStop-pal érkeztek, akik lenyúlják a lóvét. Igaz nekik ez már a harmadik szezonuk... Kis pihenés után hazajöttem, letusoltam, és jött értem Thibault. Végre kivitt a nagy és hatalmas Ayia Napára, ahol minden teljesen más, van élet, vannak boltok. Hatalmas gyönyörűséggel szemléltem a kínálatot, hogy mennyi mindent lehet vásárolni, de sajnos nem volt rá sok időm. Thibault-val beültünk egy sörre, közben pedig megérkezett Livi, akinek éppen szabadnapja volt, és így eljött hozzánk. Utána Thibault lelépett, mert az egyik hotelben akadt munkája, mi pedig Livivel elindultunk nézelődni a boltokban. Nem vettem semmit, kivéve egy szempillaspirált, mert gondoltam lesz még rá időm, de nem így volt... Elmentünk Livihez, hasonló helyen laknak, mint mi laktunk Paralimniben, nem valami szép a szállásuk, de legalább központi helyen van. Jó neki, hogy nyüzsgés van körülötte, nem is lehet egy lapon említeni a mi tanyasi létünkkel, ahol minden dupla annyi abban a két boltban, ami itt megtalálható. Gondoltam, hogy szétnézek pár bárban, hogy hátha van meló valahol, de sajnos arra sem volt időm, mert újra közbejött valami....
Írtam annak a pasinak egy sms-t, akit a Froggies-ban ismertem meg még akkor, amikor első nap elmentünk Ayia Napára bulizni. Az a leghíresebb hely, mert nagyon jó a személyzet, őrültek társasága, egész éjszaka az utcán táncolnak, énekelnek és mindig történik valami.
Így gondoltam megkérdezem őt, hogy tud-e valami jó melót, mert ha valamit találok, ami lényegesen jobban fizet, akkor lehet itt hagyom ezt a falut. A dolgozószobájában volt, de baromira elfoglalt volt, végül adott magának egy szabad estét, és így vele voltam éjfélig, szerencsére haza is hozott, így nem kellett várnom a buszra. Itt nagyon hasznos olyan ismerősöket szerezni, akiknek van kocsijuk, ugyanis másképp az ember megőrül itt...
Bementünk Protarasra, és az egész estét végigbeszélgettük, nagyon okos, Zóra emlékeztet. Tökjó érzés volt vele vele lenni, olyan, mintha évek óta ismerném, teljesen egy hullámhosszon vagyunk.
A net már megint akadozik, így sajnos nem tudom, hogy mikor fogom tudni posztolni ezt a bejegyzést...
Utolsó kommentek